Habben is otthon ül éppen, vagy gitar hero-val szórakozik vagy valami debil autóversennyel vagy Doom-szerűséggel játszik az XBox-án vagy mi a fenén. A nyelve kilóg, annyira koncentrál. Panelban lakik, aminek megvan az az előnye, hogy hallod, amikor a szomszéd lehúzza  wc-t, amikor döngeti az asszonyt, amikor veri a gyereket, stb. Tudom, sokat laktam én is panelban, elég szopó. Éppen a felette lakó kedves pár kezdett neki a szombat esti láznak. Ez még akár hallgatható is lenne, ha nem két 112 kilós szekrény alkotná a galambpárt. Habben túl van már három szombat esti sörön, meg két Finnlandia vodkán így az Ő problem solving talent-je is kezdi elérni a master szintet. Fogja magát hát, felcaplat szomszédokhoz, bekopog. Dübörgéssel érkezik az egyik ruhatároló. Retesz nyit, kulcs zörög, lánc csörög, majd miután kiszedte a szájából a biliárdgolyót, kinyitja az ajtót:

-         „Mian?”

-         „Jó lenne halkan buzulni..”

A párbeszéd itt megszakadt, csakúgy mint majdnem Habben arca a bal csapottól, aminek a végén ott ült az elefántcsontgömb. Hát, nem számított rá, na. Van ilyen. Mondjuk lehet, hogy sem segített sokat, hogy hősünk 62 kg mindössze. Amivel viszont szekrényünk nem volt tisztában az, hogy milyen hatással vannak egy feljődő 34 éves szervezetre a számítógépes ’darálójátékok’. Ilyen esetben ugyanis, forgatókönyv szerint a karakter felkel, kitép a folyosó korlátjából egy darabot, berúgja az ajtót, miszlikbe szaggatja a szekrényeket, majd letörli a vért az arcáról. Az ugyanis a miszlikbeszaggatáskor fröcsköl az áldozatból. Miután ezzel is megvolt Habben visszamegy a lakásába, és valami szerelmes dalt játszik a gitárján.

Hmm, eddig egész jó kis valami alakul ebből a történetből, asszem naponta hozzácsapok egy fejezetet majd.